Egy közeli ismerősömmel arról beszélgettünk, hogy vajon mire jó, hogy játszadozunk egymással? Mind párkapcsolati, mind egyébtéren értve.
Mikor megismerünk egy férfit/nőt jön a játszmák sora: nem hívom még, húzom az agyát, várok, mit írjak neki?...stb. A piszkos kis fondorlatok közt azonban valahol elvész az igazi szándék, az igazi vágy, hogy mit is szeretnénk a másiktól. Csak várjuk, hogy ő mit lép a hívásunkra és közben már a következő taktikai lépésen gondolkozunk. Ugyan miért?
Mennyivel egyszerűbb lenne a világ, ha nem váratnánk a másikat, hanem egy beszélgetés alkalmával elmondanánk, hogy mit gondolunk róla, hogy érzünk vele kapcsolatban.
Talán azért veszett ki ez annyira az emberekből,mert így túlságosan sebezhetővé váltak? Ha mindenki őszintén közölné vágyait és reményeit, melyek a másikhoz fűződnek egyszerűbb lenne az életünk és nem kéne a harcként felfognunk a szerelmet.
A szerelem nem háború, melyben csaták dúlnak és hol az egyik fél, hol a másik nyer. Mindketten nyerni akarunk, tehát nem egymás ellen kéne taktikáznunk, hanem egymásért. Egymás kezét fogva és egy irányba nézve, hiszen a cél közös: együtt elnyerni a boldogságot.
Azt hiszem ahhoz, hogy az emberek rájöjjenek ezekre két rossz tulajdonságot kéne levetkőzniük: az önzőséget ( a másik boldogságáért kéne dolgozni…) és a párjukkal szembeni örökös elvárást.
A szerelemben lehet játszani, de harcolni tilos. A játékok tárháza végtelen, azonban egymás ellen sose lépjünk. A párkapcsolat (is) arra irányul, hogy boldogok legyünk, tele van rejtélyekkel és akadályokkal. Az akadály nem a társunkban rejlik, hanem a körülmények hozzák és ezeket csak együtt tudjuk leküzdeni.
Ne legyenek már az első találkozás alkalmával elvárásaink, hiszen ezek keseríthetik meg az édes pillanatokat! Éljünk az itt és most varázsában, odaadva önmagunkat és minden jó érzésünket!
Hiszen a boldogság, akkor kopogtat nálunk, ha teszünk is érte valami együtt!!!
Játszani csodálatos dolog! Játszani együtt, egymásért, kettőnkért, a boldogságunkért!!!
Álljon itt zárásként a kedvenc Kosztolányi Dezső versem:
(Ezzel kérte meg a felesége kezét.. :) )
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.