Eltelt egy év a saját szalagavatóm óta. A minap azonban visszatértünk a barátaimmal a volt iskolánkba, hogy meglessük hogy táncolnak a „kisebbek”. Sokan eljöttek, azonban néhány ember csak egy e-mailt tudott küldeni, hogy sajnos nem lesz még Magyarországon. A fél osztályom külföldre ment. Nem gondoltam, hogy ennyien teszik majd meg. Református gimibe jártam, és számunkra adott volt a lehetőség, hogy egy évre valahol külföldön vállaljunk munkát. A fizetés persze minimális, hiszen itt diakóniai évről, azaz önkéntes munkáról van szó. Egy barátnőm -volt osztálytársam- jelenleg is ilyen jellegű munkát végez, még körülbelül kilenc hónapig. Szerencsére Hilda haza tudott jönni a szalagavatóra, így személyesen beszélgethettem vele a tapasztalatiról. 

Hol is vagy pontosan?
Ukrajnában, pontosabban Kárpátalja, Ungvári járás és Szürte cigány iskoláiban.

Milyen céllal mentél ki?
Célom csupán csak annyi volt, hogy segítsek annak, aki ezt képes befogadni. Tudtam, hogy Kárpátalján sokan szorulnak segítségre, s ezért választottam ezt a területet. Külön örömömre szolgált, hogy gyerekekkel foglalkozhatom.

Mi a feladatod?
Főleg a napköziben segítek, de volt már példa arra is, hogy tanítanom kellett, s remélem lesz is. Vasárnapi iskolát tartok egy másik (dán) önkéntessel és különféle korrepetációkat, meseolvasásokat, mindent amire csak kaphatók a gyerkőcök.

Milyen a kapcsolatod a gyerekekkel?
Én nagyon szeretem őket! Kis csibészek, de imádnivalóak. Ahogy észrevettem nekik sincs kifogásuk ellenem. Örülnek ha velük vagyok és én is szintúgy! 

Jelent valami különbséget, hogy cigány gyerekekkel foglalkozol?
Számomra egyáltalán nincs különbség. Ugyanolyan eleven, nagyszájú, tudásra éhes, kedves, szeretetre méltó kis emberek, mint bármelyik másik. Talán annyiból jobb nekik, hogy kevesebben vannak egy osztályban, így több figyelem jut egy gyerekre. 

Könnyen tanulnak?
Erre a kérdésre nem lehet csak úgy igennel vagy nemmel válaszolni, mert nekik nem olyanok a tanuláshoz kapott feltételeik -ha lehet ezt így mondani-, mint az itthoni gyerekeknek. Sok lurkó iskolán kívül nem tanul semmit, mert nincs, aki segítse, aki rászóljon, hogy ismételjen, sokszor nincs asztal ahova leülhetne tanulni. Sok szülőt nem érdekli mit tanul gyermeke és hogyan is megy neki az iskola, mert ő sem járt, ő sem tanult és mégis megél valahogyan. Természetesen vannak jobb képességű gyerekek és vannak fontolva haladók is, ezért megpróbálunk miénél több programot szervezni nekik és minél több időt tölteni velük a hét minden napján, mert ugye nem csak a padban lehet tanulni! 

Milyenek ott az életkörülmények?
Rosszak, nem a legrosszabbak, de rosszak. Az utak minősége szörnyű, sok épület nagyon régi és sorolhatnám. 

Milyen anyanyelvűek a gyerekek?
Magyar anyanyelvű gyerekeket tanítunk, tanulnak még ukránt is és angolt, már második osztálytól kezdve. Nekem pedig adott a lehetőség, hogy ukránul és oroszul tanuljak, de egy-két cigány kifejezésre is megtanítottak már a gyerekek. 

A szüleiktől elég támogatást kaptok?
Mi önkéntesek és tanárok a szülőktől nem sok mindent látunk. Év elején volt például iskolatakarítás, egyetlenegy szülő jött el, ő is csak a végére. Ennyire nem érdekli őket, hogy a gyerek hova is megy el minden nap vagy egyáltalán el megy-e... 

Végezetül: kimennél újra? Milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban?
Gondolkodás nélkül vállalnám újra ezt az egy évet vagy akár többet is! Ennyi szeretetet és mosolyt sehol sem fogok az életemben tapasztalni, sehol máshol!