Love and the Town

 Ezer éve nem írtam egy bejegyzést sem,de végre újra van mondandóm a világ számára. 

A blogom a szerelem kereséséről, erről a rögös útról szól, de eddig sok szó nem esett a fő témáról. Részben azért mert ez az út néha akkor buktatókat tartogat, amiket az ember nem szívesen lát lejegyezve, részben azért mert eddig az utamon nem sok valódi érzelem bújt meg.

Hajlamosak vagyunk rettegni az érzelmeinktől és menekülni előlük, azonban előbb vagy utóbb mindenkit elér az, amit valóban tiszta szerelemnek neveznek. Újabb és újabb ismeretségeket kötünk, vergődünk a kapcsolatok hálójában, közben pedig elveszítjük azt, akit a leginkább kéne szeretnünk - saját magunkat. Idézném Márai Sándort, mert úgy gondolom, ahogy megfogalmazza ezt a folyamatot, az a legteljesebb:"Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás."  Véleményem szerint ez az utazás egy életen illetve több életen át tart, sosem ér véget, hiszen folyamatosan változunk a világgal együtt. Viszont saját magunk felfedezését különböző módszerekkel elő tudjuk segíteni, hogy kinek mi működik, erre szintén nekünk kell ráébrednünk. Ha a módszer megvan, akkor kezdődhet a találkozás, a felismerések sorozata, hogy jé, ez is én vagyok! :) 

Amikor elindulunk egy úton várnak ránk csapdák és útvesztők is, melyek megpróbálnak teljesen eltéríteni minket. Van olyan, akinek egy figyelmeztetés is elég ahhoz, hogy a helyes irányban maradjon, még akad olyan ember is, aki kedveli a kihívásokat és többször letér az egyenes útról. Az utóbbi csoportba tartozom magam is. A nehézségek, a teljes kudarc élmények után mindig sokkal nagyobb erővel tudok belevágni az újdonságokba. Így történt velem az is, hogy egy nagy völgy után, a hegytetőn találtam magam.

Amikor már elveszti az ember a hitét abban, hogy létezik tényleg az, akiről a mesék, a filmek, a versek és lányregények szólnak és csak úgy utolsó leheletével kiküldi az univerzumba azt, hogy valódi társra vágyik,akkor a társ megjelenik. Megjelenik és teljes erővel berobog az életébe, felborítva mindent, amit addig a szerelemről gondolt. Onnan érkezik, ahonnan korábban is érkezhetett volna, onnan, ahonnan korábban nem jött és ahonnan később már nem vártad. Tudod, nincs mit magyarázni, nincs miről beszélni, egyszerűen tudod, hogy megtaláltad. Megtaláltad azt az embert, aki barátod, szeretőd, lelkitársad, haverod, múzsád egyben. Megtaláltad azt az embert, akire elég ha ránézel és kimondja a gondolataid, átveszi a rezgéseid és tökéletesen megért ebben a rohanó világban.

A helyzetet még tudnám fokozni, a szavakat még tudnám szaporítani, de nem teszem,mert ha megtalálod, megértesz mindent...

 Eltelt egy év a saját szalagavatóm óta. A minap azonban visszatértünk a barátaimmal a volt iskolánkba, hogy meglessük hogy táncolnak a „kisebbek”. Sokan eljöttek, azonban néhány ember csak egy e-mailt tudott küldeni, hogy sajnos nem lesz még Magyarországon. A fél osztályom külföldre ment. Nem gondoltam, hogy ennyien teszik majd meg. Református gimibe jártam, és számunkra adott volt a lehetőség, hogy egy évre valahol külföldön vállaljunk munkát. A fizetés persze minimális, hiszen itt diakóniai évről, azaz önkéntes munkáról van szó. Egy barátnőm -volt osztálytársam- jelenleg is ilyen jellegű munkát végez, még körülbelül kilenc hónapig. Szerencsére Hilda haza tudott jönni a szalagavatóra, így személyesen beszélgethettem vele a tapasztalatiról. 

Hol is vagy pontosan?
Ukrajnában, pontosabban Kárpátalja, Ungvári járás és Szürte cigány iskoláiban.

Milyen céllal mentél ki?
Célom csupán csak annyi volt, hogy segítsek annak, aki ezt képes befogadni. Tudtam, hogy Kárpátalján sokan szorulnak segítségre, s ezért választottam ezt a területet. Külön örömömre szolgált, hogy gyerekekkel foglalkozhatom.

Mi a feladatod?
Főleg a napköziben segítek, de volt már példa arra is, hogy tanítanom kellett, s remélem lesz is. Vasárnapi iskolát tartok egy másik (dán) önkéntessel és különféle korrepetációkat, meseolvasásokat, mindent amire csak kaphatók a gyerkőcök.

Milyen a kapcsolatod a gyerekekkel?
Én nagyon szeretem őket! Kis csibészek, de imádnivalóak. Ahogy észrevettem nekik sincs kifogásuk ellenem. Örülnek ha velük vagyok és én is szintúgy! 

Jelent valami különbséget, hogy cigány gyerekekkel foglalkozol?
Számomra egyáltalán nincs különbség. Ugyanolyan eleven, nagyszájú, tudásra éhes, kedves, szeretetre méltó kis emberek, mint bármelyik másik. Talán annyiból jobb nekik, hogy kevesebben vannak egy osztályban, így több figyelem jut egy gyerekre. 

Könnyen tanulnak?
Erre a kérdésre nem lehet csak úgy igennel vagy nemmel válaszolni, mert nekik nem olyanok a tanuláshoz kapott feltételeik -ha lehet ezt így mondani-, mint az itthoni gyerekeknek. Sok lurkó iskolán kívül nem tanul semmit, mert nincs, aki segítse, aki rászóljon, hogy ismételjen, sokszor nincs asztal ahova leülhetne tanulni. Sok szülőt nem érdekli mit tanul gyermeke és hogyan is megy neki az iskola, mert ő sem járt, ő sem tanult és mégis megél valahogyan. Természetesen vannak jobb képességű gyerekek és vannak fontolva haladók is, ezért megpróbálunk miénél több programot szervezni nekik és minél több időt tölteni velük a hét minden napján, mert ugye nem csak a padban lehet tanulni! 

Milyenek ott az életkörülmények?
Rosszak, nem a legrosszabbak, de rosszak. Az utak minősége szörnyű, sok épület nagyon régi és sorolhatnám. 

Milyen anyanyelvűek a gyerekek?
Magyar anyanyelvű gyerekeket tanítunk, tanulnak még ukránt is és angolt, már második osztálytól kezdve. Nekem pedig adott a lehetőség, hogy ukránul és oroszul tanuljak, de egy-két cigány kifejezésre is megtanítottak már a gyerekek. 

A szüleiktől elég támogatást kaptok?
Mi önkéntesek és tanárok a szülőktől nem sok mindent látunk. Év elején volt például iskolatakarítás, egyetlenegy szülő jött el, ő is csak a végére. Ennyire nem érdekli őket, hogy a gyerek hova is megy el minden nap vagy egyáltalán el megy-e... 

Végezetül: kimennél újra? Milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban?
Gondolkodás nélkül vállalnám újra ezt az egy évet vagy akár többet is! Ennyi szeretetet és mosolyt sehol sem fogok az életemben tapasztalni, sehol máshol!

 Nagyon régen öntöttem szavakba a gondolataimat, de úgy érzem itt az ideje újra megtenni.

Ahogy halad előre az idő egyre inkább kezdem belátni, hogy az életemben minden történés fantasztikus ajándékot hoz magával. Igen, még a gondok is.

Pár napja olyan dolgot éltem át, amit szerencsére nem sok ember. A lépcsőházunkban tűz ütött ki és minket is a tűzoltók menekítettek ki nagy káosz közepette. Valószínűleg most többen aggódni, vagy sajnálni kezdtek, de higgyétek el, ez az egész akkora változást hozott az életemben, amire már nagy szükség volt. Csak ülök a szobámban magam elé meredve és azon töprengek, hogy vajon miért pont velem történt?

Tudom a választ. Figyelmeztetés volt, miszerint jobb lenne, ha igenis megbecsülném, amim van és itt az ideje a jelenben élni. Mostanában ugyanis elkalandoztak a gondolataim a jövőmről. Megszaporodtak az álmodozással, vizualizálással töltött órák, azonban semmit nem tettem a valódi céljaimért.

Tegnap a Végtelen történet című film nagyon sok mindenre megtanított… Itt az ideje a semmivel harcba szállni, ezt pedig egyedül kell megtennem! Nem várhatok senkire és semmire tovább! Azt tudom, hogy segítőkész emberekkel lesz tele az utam, hiszen valód láng gyúlt a lelkemben.. Itt az idő arra, hogy elkezdjem 100%-ig a saját életemet élni, hiszen ki más tehetné meg ezt helyettem? A türelmem elfogyott saját magammal szemben. Ott van az a bizonyos szög a hátsómban és cselekedetekre sarkall.

Mielőtt fogadkozásokba és ígéretekbe bocsátkoznék, tisztáznom kell valamit.  Olyan lehetőség hever előttem, amit fel kell, hogy vegyek végre a földről és amivel bármit elérhetek.

Nincs más dolgom csak a céljaimat határozottan kitűzni magam elé és csatába indulni. Csatába, melyben nem vér, hanem pénz fog folyni… J

Hinnem kell magamban. El kell hinnem, hogy bármire képes vagyok és ugyanolyan értékes ember vagyok,mint bárki más. Megérdemlem a boldogságot, még inkább az odavezető utat. Azt tudom, hogy akkor járok helyes úton, ha maga a cselekedet tesz boldoggá és a végeredmény csak „melléktermék” lesz.

Hinnem kell. Én én vagyok. Boldog vagyok. Vidám és optimista. Az életem lehetőségekkel teli és én nem akarok pont a Lehetőségek Tengerében elakadni. Kimászom mosolyogva a Bánat Mocsarából és talpra állok.

Mert élni jó! Boldogan élni a legjobb!

Spiritualitás a mindennapokban

Ez a cikk nem tudományos célzattal készült, csupán felbosszantott egy mondat egy régebbi cikkből, mi szerint a vallásosak nem hisznek a spirituális dolgokban,paranormális jelenségekben. Kicsit paradoxonnak éreztem, hiszen a vallások általában ilyenekre épülnek.(Mária-jelenések a katolikusoknál..stb..)

Biztos sokan észrevettétek mostanában, hogy megszaporodtak az ezoterikával foglalkozók. Már nem csak a régi jól bevált vallások hirdetik tanaikat, hanem szinte naponta találkozhatunk úgy egyházakkal. Csak egy-két példa: pünküsdisták, jehova tanúi, szcientológusok és ott van Villás Béla egyháza: az Árkádia Fényei. Mi történik, hogy az emberek tömeges fordulnak ilyen dolgok felé? Már nem elég az anyagi lét, már leáldozott a materializmusnak? Mi több, már a régi egyházakkal sem vagyunk megelégedve.

Saját story

Jómagam reformátusként lettem megkeresztelve és így élem a mindennapjaimat is, de én is rájöttem, hogy valami többre, tartalmasabbra vágyom. Spirituális „felébredésem” elég korán kezdődött. 14 éves voltam mikor egy barátnőm a kezembe adta A mennyi prófécia című könyvet. Három napon át olvastam éjjel-nappal, annyira megragadott. Ezután jöttek sorra az önsegítő, önmegvalósító művek, bevallom még egy szcientológus könyvet is elolvastam… :)Azonban rájöttem, hogy a dolog itt megrekedt. Olvastam Oshot, Coelhot, James Redfieldet, Richard Bachot, de végül úgy éreztem, hogy tele lettem. A szükséges információkat a jobb élethez megszereztem, csupán csak alkalmazni kellett volna őket. Próbáltam pozitívan gondolkodni, az ítéleteket a fejemből elhessegetni, a jó dolgokra fókuszálni, a jelekre figyelni, de ennyi minden egyszerre valahogy nem ment…pedig nő vagyok. :) Aztán így 18 éves fejjel elballagtam egy prána-nadi első fokozatú tanfolyamra, ahol nagyon jól éreztem magam és rájöttem, hogy megtaláltam a nekem valót. Bár az utána következő 21 napos diétát nagyon nehezen tartottam be, de végre be tudtom építeni a spiritualitást az életembe és nem csak könyvek formájában.

Globális

Vajon hová tart a világunk? Hiszem, hogy ez a túlzott hajsza, amibe sokan belekerültek nem vihető tovább. Képtelenség azt tartani, ami most zajlik a világban. Az emberek kicsit elfelejtették, azt hogy az életünk sokkal többről szól, mint az anyagi dolgok hajszolása. Mi értelme ennek az egésznek, ha egyszer úgyis meghalunk 60 éves korunkban, szívrohamban igazi értékek nélkül, csodás házzal és menő sport kocsival? Mi lesz ezekkel? Az unokáinkra valóban ilyen dolgokat akarunk hagyni? Tény, hogy örülnének nekik, de legyünk előrelátók és lássuk be, hogy a szeretet megtapasztalásával, a bölcsességünk átadásával sokkal többet nyújthatunk nekik.

Nehezen értem meg azokat az embereket, akik nem hisznek semmiben. Mondjuk ilyen ember talán nincs is, mert legalább magában mindenki hisz, vagy a pénz erejében….

Tegyük fel, hogy nincs Isten, Allah, Zeusz, Sors… nincsen felsőbb hatalom. Tegyük fel, hogy csak egyszer élünk és ennek az életnek csupán az anyagi értékek felhalmozása a célja. Akkor viszont mi értelme van a sok egyháznak, vallásnak, ezoterikusnak??? Miért jöttek is létre… anyagi célzattal? Hát főleg, hogy nagy részük ingyenes, nem hinném.

Ennyire sokan gondolnák tévesen, hogy van itt valami felsőbb hatalom és hogy az életünk többet jelent??? Hát nem hinném. Hogy mivel tudom ezt bizonyítani? Nem érzem szükségét, hogy bárkinek is bizonygassak. Nincs másom, csak a hitem.

Gondoltam egy kis programajánlóval kedveskedem az olvasóknak, mert jó programokból a szülővárosomban nincs hiány. Büszke vagyok erre az élhető városkára: Tatára.

Az idillikus hangulatú városkát érdemes megnézni minden évszakban, hiszen ezer, szerethető arca van. Ősszel a vadludak életét figyelhetjük meg a Vadlúd Sokadalom keretében majd kedvünkre falatozhatunk az öreg-tavi lehalászáson. Télen a korcsolyások vehetik birtokba a tó felületén keletkezett jeget, aki pedig csak nézelődne, a jégbüfében forró társa talál.

Tavasszal sem unatkozik az, aki ellátogat a „vizek városába”.  Részt vehet  a Tatai Patarán, amikor hagyományőrző egyesületek elevenítik fel a törökkel vívott csatákat a vár udvarán.

A nyár első hónapja azonban mindent visz fesztivál ügyben, ugyanis június utolsó két hét végéjét is érdemes a tavak partján eltölteni.

Az első nyári csemegéjét június 20-21 rendezik meg:  Tatai Sokadalom, ami népművészek, néptáncosok forgatagáról szól. A Cseke-tó partján fekvő Angolkertbe ellátogatva megízlelhetitek a nyárson sütött ökröt, az erdélyi kürtőskalácsot, a kemencés lángost. A vásár téren népművészek és iparművészek vernek tanyát két napon át.  A talpalávalót a Cserszemörczés, a Csevergő és a Tündök zenekar húzza. Érdemes estig maradni, hiszen ekkor együtt rophatják kicsik és nagyok a vásártéren, a fűben. J

Június utolsó hétvégéje immáron 16 éve kedves a tataiak számára. Ilyenkor a várost turisták, látogatók, szórakozni vágyók lepik el. Hogy miért? Mert minden évben ekkor rendezik meg a Víz, Zene, Virág Fesztivált!!! A három napig tartó mulatozás keretében virágkiállítások, vizes programok és jobbnál jobb koncertek látogathatóak. Az utcákon árusok sorakoznak és az egész város vidám dallamoktól hangos.  Este pedig a tópartról csodálhatjuk meg a tűzijátékot és hajnalig rophatjuk az utcabálban. Hát kell ennél több? J Idén a programok közül érdemes kiemelni Keresztes Ildikó, Palya Bea, Caramel, Fenyő Miklós, Pápai Joci, Király Viktor , LL Junior koncertjét.  Persze nem egyszerre lépnek színre. J A fesztivál minden évben ingyenes. Idén is csak egyetlen programra szükséges jegyet váltanunk: az ExperiDance előadására, amelyet az angolkerti Szabadtéri Színpadon tekinthetünk meg.

További információk Tatáról és a részletes program: www.tata.hu  és a www.tataifesztival.hu .

A fesztivál videója: http://www.tataifesztival.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=30&Itemid=24

Nagyon divatos lett mostanában parfümöt használni. Habár ez a különleges illatosító régóta jelen van történelmünkben, igazán csak most, a fogyasztói társadalom tette trendé.

Parfümtörténelem

Már Kr. e. IV. századból ismerünk parfümtartó edényekről szóló adatokat, melyeket az ókori Egyiptomban készítettek, ekkor még csak vallási és temetési rítusokhoz használták, később vált a kultúrájuk részévé. A felsőbb társadalmi osztályokba tartozó hölgyek édes mandulaolaj, méz vagy fahéj alapú kenőcsöket alkalmaztak, az egyszerű asszonyok pedig mentát vagy kakukkfűt. A Ptolemaioszok uralma alatt kezdtek behozni mirhát az araboktól, a perzsáktól és a kínaiaktól kámfort, Indiából pedig cimetfát.

 A zsidók is vallási rituálé miatt alkalmazták a parfümöket: Az Úr még ezt mondta Mózesnek: "Végy finom fűszereket: 500 sékel finom mirhát, feleannyi, vagyis 250 sékel jószagú fahéjat, 250 sékel illatos nádat, 500 sékel kassziát - a szentély súlymértéke szerint -, hozzá egy hin olivaolajat, s csinálj belőle szent olajat, illatos kenetet, ahogy a kenetkészítők csinálják. Ezt a kenetet kell felszenteléshez használni."

Végül az egyiptomiak, görögök és rómaiak már a fürdőhöz, ruhájukhoz, még a szandáljukhoz is illatos olajat használtak, nemkülönben lámpásaikhoz, mely nagymértékben terjesztette az illatokat.

Az araboknál az Ezeregy éjszaka meséiben szólnak a rózsavízről, ahol Tighmus meghintette Janshah arcát, hogy felfrissítse.

A XIV. század alkimistái Spanyolországban és Olaszországban kikísérletezték az alkohol tisztításának módszerét, mellyel "tüzes vizet" csináltak. Előbb orvosi célra, majd likőröknek, később parfümöknek használták.

A keresztes lovagok pedig soha nem érzett illatokat hoztak magukkal a Közel-Keletről, elterjesztve ezzel a középkori Európában a parfümöket.

A reneszánsz korban mindenféle pacsmagot készítettek orvosi célból, bár illatuknál többet nem értek.

A kalmárok korában keletről mindenféle fűszer, gumi, balzsam és egzotikus gyümölcs érkezett Velencébe, s azon keresztül Európába. A parfümök és az egzotizmus pszichológiai asszociációját Shakespeare fogalmazta meg a Macbethben: "Arábia minden illata megpuhítja ezt a kis kezet."

1533-tól kezdett foglalkozássá válni a parfümkészítés, először a franciáknál. Az angoloknál Medici Katalin trónra lépésével kezdődött mindez, aki Olaszországból magával cipelte személyes illatállományát.

A parfümök használata hamarosan népszerű lett a nép körében, már mosakodni is elfelejtettek az emberek, nem félve a kialakuló betegségektől.

A XVIII. században visszatérő higiéniai igényt az erősödő illatú parfümök követték, még nagyobb virágtartalommal.

A Kölnivíz is erre az időre datálható. Egy bizonyos Johannes-Paulus Feminis, olasz ószeres kezdte árusítani Aqua Mirabilis (Csodavíz). Később Kölnben telepedett meg, s a Kölnischwasser nevet adta neki.

A XIX. századtól a parfümgyártás technológiája hatalmas mértékben kezdett fejlődni. Az illatok kémiai elemzése meggazdagította a parfümkészítők palettáját, s kevésbé költséges anyagokat is alkalmazni kezdtek, pl. a vaníliát.

A XX. században már külön szakmává fejlődött meghódítva ezzel a szépségiparágot.

Manapság

Minél drágább valakinek a parfümje, annál divatosabb és elitebb az illető.  Az 500 Ft-os alsó határtól kezdve a 2-3ezer forintoson át a csillagos ég a határ az árakat tekintve. Nem számít a minőség, az emberek akár a hamisított  változatokat is megveszik, hiszen az illatok státusz szimbólumok lettek, mint a telefon és az autó.  Azt a nézetet vallom, hogy nem feltétlenül a márkás a legfinomabba illatú, de gyenge hamisítványt sosem vennék. Mindig olyan parfümöt kerestem, ami nem irritálja a bőröm és igazodik a alapillatomhoz.

A hírverés miatt egyik nap nagy izgalommal indultam el a polchoz, amin a Chanel Nr. 5 állt. Nos még sosem csalódtam ekkorát egy illatban, amit mások nagyra tartottak. Ez nem hogy finom lett volna, hanem kifejezetten büdösnek találtam… Hát ennyit a világ egyik legdrágább és leghíresebb szagáról, mert ez kimondottan szag.

Azt hiszem én maradok a friss , virágos, tavaszi illatoknál, azok talán olcsóbbak is.. :)

„Jaj, most miért nem hív? Tegnap még teljesen úgy tűnt, hogy odavan értem… Nem értem…”

Ilyen és ehhez hasonló mondatokat hallottam mostanában a barátnőim szájából. Mindegy, hogy épp párkapcsolatban élnek és az aktuális barátjukról van szó, avagy egy új férfi van a láthatáron. Mindannyian arra várnak, hogy a pasi végre lépjen valamit! Írjon, hívjon és bizonyítsa be, hogy igenis férfi a talpán, aki őrülten rajong a kedveséért.

Szituáció

Na, de mi van akkor, ha mégsem szeretne minden egyes szabad percet velünk tölteni, ha nem mutatja, hogy a társaságunkra vágyódik? Több barátnőm panaszkodott, hogy az együtt töltött percek mindig csodásak, de utána a srácok valahogy mindig eltűnnek a ködben. Ritkán vagy soha többet nem jelentkeznek, pedig a közös percekben nem adtak ilyen irányú  megnyilvánulásnak hangot.

Miért?

Miért? Hát erre több féle válasz is elképzelhető. Nem kell mindjárt a legnegatívabbakra gondolni, hogy nem kellünk eléggé neki vagy nem vagyunk  elég jók a számára. Több eshetőség is létezik. Például a srác érzi úgy, hogy mi túl jók vagyunk hozzá képest, vagy fél a talpra esettségünktől vagy a körülmények miatt tűnik időnként el… Vagy???

Kombinálás

Azonban ez az egész csak kombinálás, ami köztudomásúan a nőknek nagyon megy. A legegyszerűbbnek ilyen helyzetekben is az őszinteséget tartom. Érdemes nyíltan megkérdezni az udvarlónkat, hogy miért tünedezik el, ha közben állítása szerint több időt szeretne velünk tölteni. Felesleges kertelni és azon agyalni, hogy vajon megint miért nem hív… És ha intő példát akarunk látni, akkor tekintsük meg a Nem kellesz eléggé című filmet… :)

Talán a világ legegyszerűbb süteménye. A végtelenségig variálható, semmi olyan lépés nincs benne, amit el lehetne rontani. Egyszerűen tökéletes. Akit zavar a francia megnevezés, az hívja csak nyugodtan tejespitének.

• 12,5 dkg rétesliszt
• 3 tojás
• 5 dkg cukor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 3 dl 3,5% tej
• csipet só

Vajjal kikenem a piteformát, alaposan megrakom az alját gyümölcsökkel. A tojások sárgáját habosra keverem a cukorral. Ehhez adom a lisztet, majd a tejet. A fehérjéket kézi habverővel lágyan felverem, és hozzáadom a már összekevert hozzávalókhoz. A tésztát ráöntöm a gyümölcsökre, majd az előmelegített 185 fokos sütőbe teszem. Addig sütöm, amíg szépen meg nem színesedik a teteje. Langyosan és hidegen is kitűnő.

Nos, 20 perc múlva kiderül, hogy milyen.. ;)

„Nagypapa belihegett, barackot nyomott a fejemre, és egyből kérdezte: mi leszek, ha nagy leszek. Mondtam: búgócsiga, mert marhára unalmas, hogy a felnőttek folyton ezt firtatják.” (Vayvan Fable)

Érettségi kellős közepén még mindig nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Talán búgócsiga. Eszméletlenül idegesítő, hogy mindenki erre van rákattanva. Én még nem tudom. El tudom mondani, hogy milyen egyetemeket jelöltem meg és, hogy igen,tovább tanulok mindenképp, mert ugye elegánsabb, ha diplomával vagyok munkanélküli, de fogalmam sincs, hogy mire vágyom a szívem mélyén.

Kiskoromban fagyisárus akartam lenni, így teljesen egybe.

Aztán általános iskolás éveimben a színház varázsolt el annyira, hogy több színjátszó kört is látogattam és fantasztikusan éreztem magam a rivalda fényben, exhibicionista ember lévén.  Ám egyszer csak jöttek a kudarcok: nem kaptam főszerepet, nem kerültem be a Sorstalanság c. filmbe (mondván, hogy nem illik ide a fejszerkezetem)…  Szóval nagy ívű karrieremnek leáldozott.

Aztán a szomszéd kislány és unokaöcsém megszületése után mindenképpen óvó néni szerettem volna lenni, persze nem akárhol, hanem saját óvodát alapítva (ez még részben élő vágy).  A gyerekek iránti elkötelezettségem azóta sem szűnt meg, sőt csak erősödött, ahogy az idősebb barátnőim sorra szültek és ügyeletes bébiszitter lettem a társaságban. :)  Ám a jelentkezési lapomon nem szerepel semmilyen óvodapedagógiai szak. (mert tesiből, meg énekből is van alkalmassági…)

Mikor vészesen közeledett február 15-e elkezdtem nézegetni a felvételi tájékoztatót. Találtam is egy számomra érdekesen és ismeretlenül hangzó szót és gondoltam magamban, na tuti ez a nyerő: andragógia! Hát egészen addig nyerőnek tűnt, amíg meg nem láttam az ELTE ezen szakának tavalyi ponthatárát, ekkor kaptam először sírógörcsöt a jövőm miatt aggódva. (480 a max. és ide 420 volt.. )Szóval az andragógia egyetemi szinten kilőve.

Hát akkor most mi legyen?

Sok-sok jogász, ügyvéd ismerősöm, szüleim, bátyám és végül saját elhatározásom eredményeképpen megjelöltem a PPKE Ják-on a jogász szakot( tavaly 384 volt a ponthatár). Király. Képzeljétek, ha felvesznek és sikerül harmad évig eljutnom környezetvédelmi szaki leszek.  Valahol nagyon tetszik nekem ez a cím és talán jól is érezném magam menő ügyvéd macaként, de tényleg ehhez van tehetségem? Igazi hivatásommá válhat? Ez lennék én?

Azért biztosítékként megjelöltem a ZSKF-en a kommunikációt. :) 20 év múlva szólok, hogy mi lettem, ha érdekel valakit még…

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm, Istenem, az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó, áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Egy közeli ismerősömmel arról beszélgettünk, hogy vajon mire jó, hogy játszadozunk egymással? Mind párkapcsolati, mind egyébtéren értve.

Mikor megismerünk egy férfit/nőt jön a játszmák sora: nem hívom még, húzom az agyát, várok, mit írjak neki?...stb. A piszkos kis fondorlatok közt azonban valahol elvész az igazi szándék, az igazi vágy, hogy mit is szeretnénk a másiktól.  Csak várjuk, hogy ő mit lép a hívásunkra és közben már a következő taktikai lépésen gondolkozunk. Ugyan miért?

Mennyivel egyszerűbb lenne a világ, ha nem váratnánk a másikat, hanem egy beszélgetés alkalmával elmondanánk, hogy mit gondolunk róla, hogy érzünk vele kapcsolatban.

Talán azért veszett ki ez annyira az emberekből,mert  így túlságosan sebezhetővé váltak? Ha mindenki őszintén közölné vágyait és reményeit, melyek a másikhoz fűződnek egyszerűbb lenne az életünk és nem kéne a harcként felfognunk a szerelmet.

A szerelem nem háború, melyben csaták dúlnak és hol az egyik fél, hol a másik nyer. Mindketten nyerni akarunk, tehát nem egymás ellen kéne taktikáznunk, hanem egymásért. Egymás kezét fogva és egy irányba nézve, hiszen a cél közös: együtt elnyerni a boldogságot.  

Azt hiszem ahhoz, hogy az emberek rájöjjenek ezekre két rossz tulajdonságot kéne levetkőzniük: az önzőséget ( a másik boldogságáért kéne dolgozni…) és a párjukkal szembeni örökös elvárást.

A szerelemben lehet játszani, de harcolni tilos. A játékok tárháza végtelen, azonban egymás ellen sose lépjünk. A párkapcsolat (is) arra irányul, hogy boldogok legyünk, tele van rejtélyekkel és akadályokkal. Az akadály nem a társunkban rejlik, hanem a körülmények hozzák és ezeket csak együtt tudjuk leküzdeni.

Ne legyenek már az első találkozás alkalmával elvárásaink, hiszen ezek keseríthetik meg az édes pillanatokat! Éljünk az itt és most varázsában, odaadva önmagunkat és minden jó érzésünket!

Hiszen a boldogság, akkor kopogtat nálunk, ha teszünk is érte valami együtt!!!

Játszani csodálatos dolog! Játszani együtt, egymásért, kettőnkért, a boldogságunkért!!!

Álljon itt zárásként a kedvenc Kosztolányi Dezső versem:

(Ezzel kérte meg a felesége kezét.. :) )

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Ezt még decemberben írtam, de szerintem tök jó lett:

„ A legjobb ajándék az ellenségnek a bocsánat; a szembenállóknak a béketűrés; a barátnak a szíved; a gyermeknek, ha jó példával jársz elől; apának az engedelmesség; anyának, ha úgy viselkedsz, hogy büszke lehet rád; saját magadnak a tisztelet; és az emberiségnek a jóindulat.” 

(Francis M. Balfour )

Nemsokára itt a karácsony! Várod már?

Nos, ebben a nyüzsgő készülődésben talán arra kéne időt fordítanunk, ami igazán fontos. Számodra mit jelent ez az ünnep? Két hét szünetet? Sok-sok ajándékot?

Számomra az igazi advent, akkor teljes, ha sikerül még nagyobb figyelmet fordítanom az Istennel való kapcsolatomra. Ehhez járul hozzá a templomba járás, a mindennapi imádság, az elgondolkodtató könyv, az ajándékok készítése. Jól olvastad: készítése. Idén is saját kezűleg csinálom meg a családom és barátaim számára az ajándékokat.  Lehet, hogy nem lesz tökéletes,de igazán jó szívvel készül… :)

Te mit adsz idén karácsonykor a szeretteidnek? Hát… ööö… apának egy CD-t, anyának egy sálat, a tesóimnak meg veszek játékot, könyvet… Nem ezt kérdeztem! Mit adsz a szeretteidnek? Most hagyjuk a tárgyakat. Mi az a különleges dolog, amivel idén megleped őket? Mi az, ami Krisztus születésére méltó lenne?                                                                                                                       A A fenti idézetre gondolok. Azt hiszem ezek tökéletes ajándékok lennének, már csak két dolog hiányzik. Az egyik Te vagy! Neked kell adnod, személyesen! Az idézet írója ezt általánosságban fogalmazta meg, de mielőtt kifogásokat keresnél, közlöm veled, hogy ez rád vonatkozik! :)

A másik dolog, ami hiányzik: a szeretet. Hiszen érzelem nélkül nem lehet semmi tenni, pláne nem ajándékozni. Pontosan miért is fontos a szeretet? Egyszer egy autón olvastam ezt a feliratot: „A szeretet az élet mértéke.” Ennél kifejezőbbet nem mondhatok. Ha érdekel, menj el karácsony napján a templomodba vagy lásd a Bibliát. :)

Másfél éve mutatták be Novák Eszter rendezésében Tatabányán Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című darabját. A szerda délutáni „utolsó” előadást sok középiskolás tekinthette meg., így kísérhettük mi is figyelemmel. A színdarab után egy rövid beszélgetést folytathattunk a színészekkel, akik reménykednek abban, hogy nem utoljára játszották  a zenés drámát.

 Nem sok kérdés hangzott el, de mindegyikre igen összetett válaszokat kaptunk. A művészek elmondása szerint a próbák nagyon jó hangulatban zajlottak, sokszor még az ő szemük sem maradt szárazon.

Brecht műveit divatosan  az epikus színházhoz szokták sorolni, de Tóth Ildikó úgy gondolja, hogy ez csupán a darab formája. A versekkel, zenei részletekkel összekötött részek szenvedéllyel teltek és sokkal lírikusabban hatnak, mint egy egyszerű tragédia. Tóth Ildikó szerint a mű nagyon aktuális, hiszen jelenkorunkban is, nagy a nyomorúság a hétköznapokban és a legjobb magatartásforma talán megőrizni a méltóságunkat minden körülmények között.

Ez a darab egyaránt elgondolkodtatta a közönséget és a színészeket is. Hiszen nem hagy minket nyugodni a gondolat, hogy vajon egyedül is  felszínre tudnánk-e hozni a bennünk élő jót, tudnánk-e egész életünkben a lelkünkben rejlő jóságot érvényesíteni.  Sikerülhet mindez egyedül? A darab végén felcsendül a kétségbeesett kiáltás és a feszült csendben percekig visszhangzik : „Segítsetek!!!”

Tímea (görög-magyar) jó + tisztelet (jan. 20., márc. 11., máj. 3.)

Az anyaság, a befogadás, az alárendeltség lesz életének legnagyobb feladata. Ez magától soha sem fog megtörténni, csak ha ő is akarja. Ehhez az önbizalmat és a céltudatosságot kapja tehetségnek. Rendkívül határozottan halad a céljai megvalósulása felé. Ezzel kivívja az emberek tiszteletét és megbecsülését, de egyben félelmét is. Neki minden sikerülhet, de csak ha megfelelő célt választ. Sokszor öntörvényű, ez riasztja környezetét. Érzik benne a határozottságot, ezért sokszor irányítja a körülötte élőket. Érzelmeit rendkívül nehezen éli meg, azt hiszi, ettől gyengébb lesz. Senkit nem enged közel magához, ki kell találni gondolatait. Párjának is fel kell ismerni, hogy őt nem lehet sem korlátozni, sem irányítani. Ez csak a család megjelenésével változhat meg, de csak ha ő akarja. Gyengeségét a zártsága és öntörvényűsége okozza.

Jonathan Livingston the seagull was written by Richard Bach. Richard Bach is a spiritual writer. He has already written a lot of books, so The Seagull is not his only work. I chose this book, because I like it a lot and what’s more I read it first in English.

 Anyway, in the book you can read a very interesting story about a seagull who decides to fly faster than the others. First, the others think he’s a fool and they want him to leave the community (or Flock). So he lives the community and tries to break his own limits of beeing the same as the rest of the gulls.

But Jonathan has got many faith and he doesn’t give up his will to fly faster. Because his faith is very strong and he flies higher and higher and faster and faster. While he is learning how to fly higher and faster  he experiences all kinds of things: everytime he gets into a universe or new world and at the end when he flies the fastest and the highest he realizes that is not him who is beeing taught by older and wiser gulls, but him who teaches the young.

 In my opinion Jonathan’s story is the story of everyone who makes a step towards his/her real nature.

 When I read this book I thought that Jonathan is Jesus or Buddha or someone who has englighted, but I realized that anybody can be Jonathan Livingston just he/she needs power, braveness, faith to find the way.

 I like this book, because it is easy to understand and it’s for everybody.

 I would like to quote from the bok: „The gull sees farthest who flies highest.”

Nem rég jelent meg Müller Péter legújabb könyve Varázskő címmel. Az író írásaitól sokan tartanak. Milyennek is ismeri őt a közvélemény? Valami filozofikus dramaturg,aki bármiről tud könyvet írni, csak úgy ömlik belőle a szó, általános igazságokat ismétel, melyeket másoktól idéz. A kritikákból körülbelül ezt szűrhetné le az ember fia avagy lánya.

 Ezt a könyvet olvasva, azonban minden fenntartásom elszállt az íróval kapcsolatban. Olyan könnyedén vezetett, hogy úgy éreztem, mintha beszélgetnénk.  A leírt mondatok nem csupán tények, nem megváltozhatatlan frázisok, hanem igazi gondolatok, melyek választ adnak az olvasás közben felmerülő kérdésekre. Hozzá kell tennem, hogy Müller Péter a humort is használja elgondolkodtató, no meg nevettető, eszközként.                                                     

Mert mivel is foglalkozik az író a Varázskőben? Azzal az Istentől eredő lénnyel, aki az ember. Nem azzal a „félállattal”, aki nagy tömegben most kezd ember alatti lénnyé válni, hanem a benne is meglévő valódi emberrel, akinek nem szabad elfelejtenie, hogy milyen titkos tanítás van az Isten által útravalóként neki adott kövön: hogy az Istenhez hűséges legyen. Ahhoz, hogy ezt a titkos tanítást megértsük, Müller Péter történetekkel tarkítja művét.

Sok mindenről szól ez a könyv, de leginkább rólad, rólunk, rólam.  Varázsszavak ezek, melyek jól jönnek így advent idején.

,,Maradj hűséges hozzám! Ne felejts el, soha! Egy követ adok a kezedbe. Őrizd meg, és emlékezz arra, amit az utad elején a füledbe súgtam. Ne feledkezz el magadról, mert Én benned élek! És ne feledkezz meg a színes kövecskéről,amit a kezedbe nyomtam, s ami csak is a tiéd. Tőlem kaptad, a Teremtődtől, hogy emlékezz Rám! S hogy mindig tudd, hogy ki vagy. Bele van írva az üzenetem: emlékezz Rám, ugyanaz, amit a füledbe súgtam! Varázshatalmam titkos jelmondata. Csak akkor érted, hogy mi az, ha emlékszel Rám.                                                                                                                        Azért adtam a követ, mert az nem romlik el soha. Az idő nem fog rajta, a  rozsda nem emészti, a hazugság nem oldja.  Ez a te tiszta, romolhatatlan lényed. Az igazi valód. Szorítsd, őrizd a markodban! Akármi történik veled, a varázskő ott van a tenyeredben, s megment téged minden bajtól és veszedelemtől. Ha nem felejted el, hogy mi van beleírva. ’’                             

Most a kedves olvasóközönség figyelmébe a magyar irodalom egyik remekét ajánlhatom.  A magyar érettségire készülve el kellett olvasnom Szerb Antal A Pendragon legenda című művét.

 Műfaji tekintetben nem igazán besorolható, de a következőkből kapott egyveleget alkot: bűnügy,humoros, ismeretterjesztő regény, finoman erotikus regény, egyfajta misztikus mese. Az olvasót elragadja az író könnyed stílusa, amivel szinte filmszerűen tárja elénk az eseményeket.

A történet főszereplője Bátky János ,32 éves bölcsész, aki Szerb Antal önparódiája,alteregója. A főhős egy partin ismerkedik meg Earl of Gwyneddel, aki egy nagytekintélyű, kissé hóbortos, walesi főúr. Az Earl meghívja magához nyárra Bátkyt, hogy kedvére kutathassa a híres könyvtárban Fludd metafizikáját és régi, misztikus történelmi szereplők életét. A nyári kutatómunka azonban valóságos krimivé válik.  Helyet kaptak a történetben titokzatos szellem lovasok, jövendőmondók, gazemberek,bűnbandák.

A könyv azonban unalmas lenne, ha szerelmi szálakat Szerb kihagyta volna belőle. Megnyugtatom a kedves olvasókat, hogy a mű a szerelmes kalandoktól sem mentes, hiszen felbukkan az Earl régi kedvese, és szépséges unokahúga is a  walesi birtokon él.

A fő cselekményváz csak lassan derül ki, sorról sorra, mint egy krimihez illik,de a szereplők tettei mégis oly emberien mosolyfakasztóak. Ahogy haladunk előre  azt érezzük, hogy nem is alakíthatta volna másképpen az író a történéseket, minden így tökéletes és élvezhető.

Azt hiszem a könyvet leginkább a magyar Da Vinci-kódnak nevezhetnénk, hiszen ugyanúgy tárulnak fel előttünk a titkok, mint abban a regényben.  Nem gondoltam, hogy valaha egy kötelező olvasmány ennyire a szívembe lopja magát, de ez a mű az egyik kedvenc könyvemmé vált. Szóval irány a könyvtár! J